2019. december 29., vasárnap

Kövön sült kovászos gyökérkenyér

Kaptam tesómtól érett aktív kovászt, így végre elkészíthettem kovászos verzióban is a kedvenc gyökérkenyerünket. Évek óta nem sütöttem kovászos kenyeret, olyat pedig még soha, amiben nem volt élesztő, úgyhogy nagyon izgultam, hogy sikerül életem első élesztőmentes kovászos kenyere. 

Az íze összehasonlíthatatlan a bolti kenyérrel, igazi békebeli, amit gyerekkoromban faluhelyen a pékek csináltak, valami isteni!



Hozzávalók:

145 g kovász
500 g BL80-as kenyérliszt
400 ml víz
2 tk só

Elkészítése:

Sütés előtti napon egy befőttes üvegbe 50 g kovászhoz keverünk 50g BL80-as lisztet és 50 g vizet. Jól elkeverjük, majd konyhapulton pihentetjük 5-6 órát. Ebből lesz majd a sütéshez szükséges kb 145 grammnyi kovász. A kovász pihentetési idejének felénél egy nagyobb tálban összekeverjük fakanállal a lisztet és a langyos vizet, majd konyharuhával letakarva a pulton pihen kb két órát.

A pihentetési idő végére a kovász szépen megemelkedik, ekkor a robotgép dagasztó karjával jól összedolgozzuk a kovászt a liszttel, majd a sót hozzáadva átdolgozzuk. Letakarva pihentetjük 50 percet. Egy kacsasütő jénai tetejét kikenünk oliva olajjal, beleöntjük a tésztát, majd hajtogatjuk. Letakarva konyhapulton pihentetjük 50 percet. Ismét hajtogatjuk, majd további 50 perc pihentetés következik. A hajtogatás-pihentetést összesen négyszer ismételjük.  Hűtőbe tesszük, reggelig.

Reggel bőségesen lisztezett deszkán két gombócra osszuk a tésztát, széthúzogatjuk mindkettőt téglalap formára, feltekerjük, és csavarunk rajta egyet, majd alaposan lisztezett sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Pihentetjük egy órát.

Közben a samott téglát a sütő aljába tesszük, kislábosba vizet a rácsra, és előmelegítjük a sütőt 230 fokra. A kőre rácsúsztatjuk sütőpapírral a kenyereket, és 45-50 percet sütjük. (Sütőfüggő)

Sütőből kivéve rácsra tesszük, megspricceljuk vízzel.



2019. december 17., kedd

Boszorkánypogácsa citromos őszibarack lekvárral

Idén végre megadatott, ami eddigi munkáséveim alatt talán még soha....december közepéig dolgoztam csak. Így most először tudok rákészülni igazi ráérősben a karácsonyra. Igaz, némiképp megkönnyítette volna a dolgom, ha nem robbanok le, de még ígyis jobb, mintha esténként fáradtan, kapkodva kéne sütögetnem.

Az első karácsonyi aprósüti választásom a boszorkánypogácsára esett, nagyon egyszerűen, gyorsan elkészíthető, mutatós, és nagyon finom. A receptet a mindmegette oldalán találtam és hát mit mondjak? Érdemes kipróbálni. Bármilyen pikánsabb lekvárral tölthető, nekem most ez volt itthon megbontva.



Hozzávalók:

A tésztához:

30 dkg liszt
1 kk sütőpor
20 dkg margarin
10 dkg porcukor
1 cs.vanilias cukor
1 citrom reszelt héja
csipet só
1 tojássárgája

A töltelékhez:

1 tojásfehérje
10 dkg durvára darált dió
4 ek citromos őszibarack lekvár

Elkészítése:

A lisztbe belekeverjük a sütőport, majd belemorzsoljuk a felkockázott margarint, végül a többi hozzávalóval együtt összegyúrjuk a tésztát. Diónyi gombócokat formázunk belőle, amiket egyenként feleforgatunk először a villával kissé felvert tojásfehérjébe, majd a darált dióba. Kb 10 cm távolságra sütőpapírral bélelt gáztepsibe sorakoztatjuk őket, majd egy vastagabb fakanál nyelével lyukakat nyomunk a közepébe. 

190 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük, és amíg még meleg és puha a tészta, a fakanállal tágítunk a sütőpor mitt némileg összement lyukakon.

Ha kihűlt, habzsákba tesszük a lekvárt, és megtöltjük vele a mélyedéseket. Megszórjuk porcukorral.





2019. augusztus 18., vasárnap

Gyökérkenyér

Nagyon régen sütöttem már otthon kenyeret, ennek egyik oka, hogy miután visszamentem gyesről dolgozni, nem volt időm kovászt nevelgetni, a másik oka pedig, hogy életmódváltásba kezdtem, évekig nem ettem fehér lisztes dolgokat, sőt a teljes kiőrlésűeket is ahol csak tudtam, kerültem. Így aztán nem akartam magam tovább sanyargatni jobbnál jobb házi kenyerekkel. Most azonban, hogy elértem a kívánt testsúlyt, néha már engedek magamnak egy-egy bűnözős napot.

Ilyen alkalmakkor szoktam lecsapni egy gyökérkenyérre a helyi hiperben. Innen jött az ötlet, hogy el tudom én ezt készíteni házilag is. Sosem próbáltam ezidáig ezt a fajta kenyeret itthon elkészíteni, épp itt volt az ideje...

Sok munka nincs vele, nem kell dagasztani sem,  ennek ellenére azonban rendkívül időigényes. Ennek ellenére azt mondhatom, mindenképp érdemes, mert nagyon finom, összehasonlíthatatlan a bolti változatával.



Hozzávalók:

500 g BL80-as kenyérliszt
2 tk só
2,5 dkg élesztő
400 ml langyos víz

Elkészítése:

A sütés előtti este kezdjük. A liszthez hozzákeverjük a sót, a langyos vízbe belemorzsoljuk az élesztőt, elkeverjük, majd fakanállal hozzákeverjük a liszthez. Pihentetjük 10 percet, majd robotgéppel egyneművé keverjük, nokedli tészta állagú legyen.

Kb fél óra pihentetés után kiolajozott jénaiba tesszük a tésztát, olajos kézzel átforgatjuk, hogy mindenütt érje az olaj. Lefedjük egy szintén kiolajozott jénai tetővel, és reggelig hűtőben pihentetjük.

Másnap reggel olajozott kézzel a jénaiban hajtogatjuk: az egyik felét ráhajtjuk a tészta tetejenek a 2/3-ig, majd az ellenkező oldalát ráhajtjuk. A másik két oldalát ugyanígy hajtjuk, megfordítjuk a tésztát, rátesszük a tetőt és pihentetjük kb 20 percet. Ezt a hajtogatós műveletet legalább háromszor végezzük el. Ha időnk engedi, lehet többször is, minél többször hajtogatjuk, annál rusztikusabb lesz.

Erősen lisztezett gyúródeszkára tegyük át a tésztát, vegyükkét felé, ebből az adagból kettő kenyerek fogunk készíteni. A gombócot lisztezett kézzel kilapítgatjuk, széthúzzuk téglalap alakúra. Rövidebb oldalait kicsit visszahajtjuk, majd, mint egy beiglit, feltekerjük. Csavarunk rajta egyet-kettőt, és lisztezett, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. A másik gombócot is ugyanígy készítjük el.

Konyharuhával letakarva 40 percet pihentetjük. Közben előmelegítjük a sütőt 230 fokra, kislábosba 2-3 dl vizet teszünk, és berakjuk a sütő aljába.

Az időközben megkelt kenyeret  30-40 perc alatt megsütjük. Sütőből kivéve rácsra tesszük, és így hagyjuk kihűlni.