2016. május 8., vasárnap

Sajtchips

Nem szeretek a boltban chipset venni a gyerekeknek, nem is nagyon szoktam. A sajt viszont nagy kedvenc...amikor melegszendvicset csinálok, és ráfolyik a sütőpapírra, mindenki azt csipegeti. Így jött az ötlet: sajtchipset csinálok, és azt ropogtassák.😊



Igazából semmi nem kell hozzá, csak egy darab kemény vagy félkemény sajt, illetve ha ízesíteni szeretnénk, tetszőlegesen meg lehet szórni bazsalikommal, kakukkfűvel, vagy akár fokhagymával is és bűntetlenül ropogtathatjuk.

Reszeljük le a sajtot, sütőpapírral bélelt tepsibe tegyünk belőle halmokat ne túl közel egymáshoz, mert szét fog folyni. Ha szeretnénk, fűszerethetjük.

Kapcsoljuk a sütőt grill fokozatra 220 fokra, nem kell neki sokáig sülni, amikor elolvadt 1-2 perc és vegyük ki, ne várjuk meg, hogy megparnuljon, mert akkor már megég.

Ha kihűlt, már ropogtathatjuk is.😀


2016. május 2., hétfő

Krémtúró torta erdei gyümölccsel

....ami a párom születésnapjára készült. Kérdeztem tőle, hogy milyen tortát szeretne, és ő túrótortát mondott. Most is valami különlegeset szerettem volna, így nem értem be egy egyszerű túrótortával, továbbgondoltam, és ez lett belőle.





Hozzávalók:

A piskótához:

2 tojás
8 dkg cukor
6 dkg liszt
2 dkg holland kakaó
1 kk sütőpor
2 ek olaj
2 ek víz

24 cm átmérőjű kapcsos tortaformában 2 adagot sütünk belőle.

A krémtúróhoz:

2 tojás sárgája
16 dkg cukor
2 ek főzős vaniliás pudingpor
3 dl tej
50 dkg túró
2 ek vaniliás cukor

A pudinghoz:

1 cs. vaniliás pudingpor
3 ek cukor
3 dl tej
2 dkg margarin

Az erdei gyümölcsös zseléhez:

Fél cs. fagyasztott erdei gyümölcs
Fél cs. vaniliás puding
4 ek cukor
Szükség esetén, ha nem elég zselés, 1 cs. zselatin fix

Díszítéshez:

Roletti
Csokiforgács
Menta
Erdei gyümölcs

Elkészítése:


Robotgéppel habosra keverjük a tojást a cukorral, majt az oldalánál belecsurgatjuk az olajat és a vizet. Óvatosan beleforgatjuk a sütőporral és a kakaóval alaposan elkevert lisztet.

Sütőpapírral bélelt 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformába öntjük. 180 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük. 2 adagot készítünk belőle. Amíg hűl, elkészítjük a zselét.

Egy lábosba öntjük a fagyasztott gyümölcsöt, szükség esetén minimális vizet öntünk alá.houuáadjuk a pudingport ès alacsony hőfokon addig főzzük, amíg a megeresztett leve sűrűsödni kezd, ekkor belekanalazzuk a cukrot, elkeverjük, majd lehűtjük. Ha kihűlt és folyósabb, mehet bele a zselatin fix.

A krémtúróhoz a tojások sárgáját a cukorral elkeverjük, hozzáadjuk a pudingport és egy lőttyintésnyi tejet. A maradèk tejet a vaniliás cukorral felforraljuk, majd hozzáöntjük a pudingos masszát. Folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük, majd lehűtjük. A már kihűlt masszába belekeverjük az áttört túrót és bot,ixerrel pépesítjük.

Megfőzzük a pudingot, még forrón belekeverjük a margarint, lehűtjük, majd a krémtúróba keverjük.

Mindkét tortalapot félbe vágjuk. Az alsó lapra kenjük a krémtúró 1/3-át. Erre tesszük a 2. tortalapot, amire a gyümölcszselé jön. Erre kerül a 3.tortalap, majd a megmaradt krémtúró fele, és végül az utolsó piskóta. A megmaradt krémmel bevonjuk a tortát, az oldalát csokiforgáccsal, a tetejét rolettivel, gyümölccsel és friss mentalevéllel díszítjük.



2016. március 25., péntek

Oroszkrém torta

...amit anyukám szülinapjára készítettem. Sokadik variációra jutottam el ehhez a tortához, nagyon nem akart jönni az ihlet.  Utolsó pillanatig nem tudtam, mit is sütök, random módra vásároltam a hozzávalókat is.😊 De végül is, nagyon örülök, hogy ez mellett döntöttem, mert nagyon finom lett. 
A krémhez való cukorról annyit mondanék, hogy kizárólag házilag készített vaniliás cukrot használtam,  (kávédarálóval ledaráltam egy rúd vaniliát fél kg cukorral, és egy jól záródó üvegben tárolom) így még intenzívebb vaniliás íze lett.



Hozzávalók:

A tésztához:

4 tojás
4 ek cukor
4 ek liszt
1/2 cs. sütőpor

A krémhez:

4 tojás
8 ek vaniliás cukor
1 cs. vaniliás pudingpor
2,5 dl tej
4 dl tejszín+3 ek vaniliás cukor
1,5 cs. Zselatin fix
1 marék mazsola
1 ek rum aroma

A burkoláshoz:

3 dl hulala
Cukorgyöngy
Csokilencse

Elkészítése:

4 tojásból piskótát sütünk. A tojást és a cukrot ronotgéppel habosra keverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet. Kivajazott, kilisztezett félgömb formájú sütőformába öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük.

Elkèszítjük a főzött krémet. A tojásokat, vaniliás cukrot, a pudingport és a tejet csomómentesre keverjük és gőz fölött állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük. Lehűtjük. Az sem baj, ha előző este készítjük el.

A mazsolát rumaromába áztatjuk.

4 dl tejszínt robotgéppel felverünk, ha már kemény, hozzáadjuk a vaniliás cukrot. A már kihűlt sárga krémbe belekeverjük a felvert habot. Belekeverjük a zselatin fixet.

A piskótát 3 részre vágjuk. Az alsó lapra krémet kenünk, rászórjuk a mazsola 2/3-át, erre jön a második piskóta lap. Erre is krémet, majd mazsolát teszünk, végül jön a 3. piskóta lap. A maradék krémmel befedjük a tortát.

A hulalát felverjük, és habzsákkal bogyókat nyomunk a tetejére. Cukorgyönggyel és csokilencsével díszítjük.