2019. július 16., kedd

Epres-mascarponés csokitorta

Dorka lányom 12 éves lett...epres csokitortát kért, egyéb támpontot nem kaptam tőle, sok időt nem hagyott a gondolkodásra, így aztán viharos gyorsasággal elkezdtem agyalni, hogyan alkossam meg. Ma szerencsére pont ráérősben voltam, pár óra alatt kigondoltam a koncepciót, volt benne apróbb újratervezés is, de még ezzel együtt is viszonylag hamar kész lett. Szénhidrát csökkentett verzióban készítettem, a piskótát cukorral, a krémeket eritrittel, így nekem se akkora bűnözés, de természetesen cukorral is elkészíthető, ízlés szerint.



Hozzávalók:

A piskótához:

4 tojás
4 ek cukor
4 ek liszt
1/2 cs. sütőpor

Epres krémhez:

20 dkg eper (mivel a szezonnak vége, fagyasztottat használtam)
2 ek eritrit
1 púpos ek vaniliás pudingpor
25 dkg mascarpone

Csokis krémhez:

2,5 dl tej
10 dkg étcsoki
1 cs.vaniliás pudingpor
3 ek eritrit
Fél kockamargarin
Rum aroma ízlés szerint

Díszítéshez:

Epres csokirudak
10 db cukorvirág
Dekor cukorgyöngyök

Elkészítése:

Első lépésként a piskótát sütjük meg. A tojásokat a cukorral robotgéppel habosra keverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet. Vajazott lisztezett félgömb alakú tortaformába öntjük ( 21 cm átmérőjű), 180 fokra előmelegített sütőben kb 30 perc alatt megsütjük (sütőfüggő).

Az epres krémhez az epret lábosba tesszük, alacsony lángon főzni kezdjük. Ha megpuhult, összeturmixoljuk, majd belekeverjük az eritritet, és a pudingport. Folyamatos kevergetés mellett besűrűsítjük, majd hűlni hagyjuk. Ha kihűlt, keverőkanállal belekeverjük a mascarponét.

A csokis krémhez 2 dl tejbe beletesszük a csokit, és amíg felolvad melegítjük, majd hozzáöntjük a maradék tejjel és eritrittel előzetesen elkevert pudingport. Folyamatos kevergetés mellett sűrűre
főzzük. Lehűtjük, majd robotgéppel belekeverjük a margarint és a rum aromát.

A kihűlt torta lapot 3 részre vágjuk, az alsó lapra kenjük az epres krémet. Erre tesszük a második lapot, amire a csokis krém 2/3-át kenjük. Erre kerül az utolsó tortalap, amit a maradék csokis krémmel burkolunk.

Epres csokirudakkal, cukorvirágokkal és dekor cukorgyönggyel díszítjük.

1 megjegyzés: