2015. szeptember 27., vasárnap

Csokikerítés készítése lépésről lépésre

Régóta szerettem volna ezt kipróbálni, de bevallom őszintén, nagyon féltem tőle, így mindig halogattam. De most, hogy kipróbáltam, nem is olyan nagy dolog, csak két dologra kell odafigyelni: milyen állapotban tekerjük körbe vele a tortát, illetve a pufi leszedésénél, hogy ne törjön. 



No, de nézzük az elejéről: szükségünk van hozzá egy darab pufi csoagolóra, aminek a hosszát akkorára vágjuk, amekkora a torta kerülete. A magasságát hagyjuk magasabbra, mint a torta. Közepes méretű torta körbekerítéséhez 15 dkg csokit olvasztottam fel, de erre mindre nem is volt szükség. Úgy gondoltam, inkább legyen több, minthogy ne legyen elég.:-) 



70%-os étcsokit vettem, a felolvasztását pedig csokiolvasztóval csináltam. Ez azért könnyebb, mert arra a hőfokra olasztja, amivel jól lehet vele dolgozni, nem fordulhat elő, hogy túlmelegítem. Amennyiben nincs otthon csokiolvasztó, gőz fölött olvasszuk fel. Ne legyen se túl híg, se túl sűrű, amikor egyenketesen ráöntjük a pufira, majd grillecsettel elkenjük rajta, és spatulával egyenletesen eloszlatjuk és a feleslegeset lehúzzuk róla.


Megvárjuk, amíg a csoki megdermed annyira, hogy már nem ragad az ujjunkra, ha hozzáérünk, viszont még nem kemény. Ekkor körbetekerjük vele a tortát és 5 percre a fagyasztóba tesszük.



Ez az idő pont arra elég, hogy le lehessem húzni róla a fóliát. Óvatosan bánjunk vele, mert könnyen törik.


2015. szeptember 26., szombat

Trüffeltorta

Ezúttal apukámnak van szülinapja, így ez a torta most neki készült. Étcsoki imádó, így egyértelmű volt, hogy egyfajta csokitortát sütök idén is. Bevallom őszintén most se ment zökkenőmentesen, annak ellenére, hogy roppant egyszerű volt összeállítani, csak amíg a krém a teraszon hűlt, a gyerekek egyfolytában rájártak, aztán a piskótát Botika támadta le, kimarkolt belőle egy darabot és nem akarta elengedni, majd a csokikerítés készítése közben is jöttek kóstolni, végigcsöpögtetve olvadt csokival a konyhát....

Kicsit izgultam, mert sosem csináltam még csokikerítést, van még rajta mit gyakorolni, de elsőre nem is lett rossz!:-)



Hozzávalók: 

A tésztához:

2 tojás
8 dkg cukor
6 dkg liszt
2 dkg kakaópor
1 kk sütőpor
2 ek olaj
2 ek víz

Ez a mennyiség egy 24 cm átmérőjű kapcsos tortaforma egy lapja. Kettőt sütünk belőle.

A krémhez:

30 dkg étcsoki
20 dkg vaj ( nem margarin)
0,5l habtejszín
2 ek porcukor
Rum aroma

A díszítéshez:

15 dkg étcsoki
Pufi csomagoló

Elkészítése:

A krémet egy nappal korábban készítjük el, vagy, ha délután sütjük, akkor reggel. Ez fontos, mert kell neki a hűtés. Egy hőálló edényben felmelegítjük a tejszínt. Amikor már melegszik, beletördeljük a csokit és a vajat, felolvasztjuk. Hűtőbe tesszük, aamíg megdermed. Majd beleöntjük a rumaromát és a porcukrot és robotgéppel habosra verjük. Lehet bele igazi rumot is tenni, én a gyerekek miatt inkább az aromát választottam.

Elkészítjük a két tortalapot. Robotgéppel habosra keverjük a cukrot és az egész tojásokat. A tál szélénél belecsurgatom az olajat, és a vizet, majd óvatosan belekeverjük a sütőporral és a kakaóporral elkevert lisztet.Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük. A második lapot ugyanígy készítjük el. Amikor kihűlt a tészta, lehúzhatjuk róla a sütőpapírt.

Ha kihűlt a két piskótalap, félbe vágjuk, és megtöltjük a trüffel krémmel. Jó sok krém lett, így bőven maradt arra is, hogy bevonjam vele kívülről is a tortát, Ha kész, tegyük hűtőbe, amíg elkészítjük a csokikerítést.

Ehhez veszünk egy darab csomagoló pufit. Megmérjük a torta kerületét és akkorára hagyjuk a hosszát. A magasságát pedig magasabbra hagyjuk, mint a tortáé.

A csokit beletördeljük csokiolvasztóba, és felolvasztjuk. Ha ez nincs otthon, akkor gőz fölött olvasztjuk. Ebben az esetben figyeljük arra, hogy ne legyen se túl híg, se túl sűrű, amikor a pufira kenjük. A csokiolvasztó pont olyan állagúra olvasztja, amivel lehet dolgozni, ezért könnyebb vele a dolgunk. Ha egyenletesen felolvadt, sütőpapírra tesszük a pufit és grillecsettel rákenjük. Spatulával egyenletesen elegyengetjük, majd megvárjuk, amíg annyira megköt, hogy már nem folyik, de még nem dermedt meg teljesen. Ekkor körbetekerjük veke a tortát és pár percre a fagyasztóba tesszük. Ez ahhoz épp elég, hogy teljesen megdermedjen a csoki. Óvatosan levesszük róla a pufit és tetszés szerint dekoráljuk.






2015. szeptember 5., szombat

Kövön sült bajor parasztkenyér aszalt paradicsommal

Kaptam olaszországból egy üveg olajos aszalt paradicsomot és azon agyaltam, mit csináljak belőle? De aztán nem volt kérdés, hogy először kenyérbe fogom belecsempészni, ezt már úgyis olyan régen ki akartam próbálni...



Hozzávalók:

50 dkg  bajor parasztkenyér lisztkeverék
320 ml langyos víz
Pár db aszalt paradicsom felkockázva

Elkészítése:

A lisztkeverékhez hozzáadjuk a langyos vizet és az aszalt paradicsom kockákat és alaposan átdagasztjuk. Negyed órát pihentetjük, majd ismételten átdagasztjuk.

Egy ovális kosárkába konyharuhát teszünk, (már ha nincs kéznél kelesztőkosár) belisztezzük és ebben kelesztjük duplájára egy óra alatt a megformázott veknit.

45 perc pihenő után a sütőt 250 fokra kapcsoljuk. Amíg felfűt, a kenyeret lisztezett deszkára ( sütőlapátra) borítjuk, pengével bevágjuk.


Amikor a sütő felfűtött, bepermetezünk vizet, majd becsúsztatjuk a kőre a kenyeret. 10 percig 250 fokon sütjük, majd visszavesszük a hőfokot 200 fokra és további 50 percig sütjük.




2015. szeptember 4., péntek

Levendulás keksz

Már tavasszal elhatároztam, hogy megsütöm ezt a kekszet. Aztán, amikor júniusban virágzott a levendula, ezer más fontosabb dolgom volt, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már késő...:-(  

Most azonban ismét virágzott egy-két kisebb bokor így hamar le is szüreteltem, mielőtt megint késő lenne...



Hozzávalók:

25 dkg finomliszt
12 dkg kukorica liszt
25 dkg margarin
12 dkg cukor
Csipet só
3 dkg étcsoki pici kockára vágva
1 marék levendula virág

Elkészítése:

A lisztekben elmorzsoljuk a margarint, hozzáadjuk a cukrot, sót, csokit és a felaprított levendula virágot. Összegyúrjuk, hengert formázunk belőle, fóliába tekerjük és hűtőben pihentetjük, amíg megkeményedik annyira, hogy szeletelhető legyen.

Fél cm vastag szeletekre vágjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk. 170 fokos sütőben kb 10 percet sütjük.

Ha kihűlt, porcukorba forgatjuk.(Mire idáig eljutottam volna, a fele eltűnt a tepsiből...)


Az eredeti recept innen.

2015. augusztus 29., szombat

Lengyel királynő

5-6 évvel ezelőtt sütöttem utoljára ezt a sütit, és most eszembe jutott megint, így gyorsan el is készítettem....mondjuk, nem sokon múlt, hogy ne készüljön el teljesen, ugyanis, amikor kisült a két lap, kitettem a terasz asztalra. Botika kint játszott az udvaron. Aztán egyszer csak futott be, nagy boldogan újságolta, hogy milyen finom a süti...először arra gondoltam, a homokozóban "sütött" valamit, majd amikor ráébredtem, hogy a homokozót már elpakoltuk, rájöttem, hogy a frissen kisült süteménylapokat dézsmálta...:-)  Még időben megmenekítettem.:-)



Hozzávalók:

A tésztához:

30 dkg liszt
20 dkg margarin
10 dkg cukor
1 cs. vaniliás cukor
1 cs. sütőpor
4 tojás sárgája

A tojáshabhoz:

4 tojás fehérje
20 dkg cukor
+
Kis üveg sárgabarack lekvár
20 dkg vágott dió

A krémhez:

2 cs. tejszín ízű puding
6 dl tej
20 dkg cukor
25 dkg margarin

Elkészítése:

A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a cukrot, vaniliás cukrot, sütőport és a tojások sárgáját és összeállítjuk a tésztát. Két felé osztjuk.

A tojások fehérjéből és a 20 dkg cukorból kemény habot készítünk. Ezt is két felé osztjuk.

A lapot sütőpapíron gáztepsi nagyságúra nyújtjuk. Megkenjük a lekvár felével majd rákenjük a tojáshab felét, végül megszórjuk vágott dióval. 200 fokra előmelegített sütőben kb 10 perc alatt megsütjük. Mindkét lapot ugyanígy készítjük el.






A krémhez a pudingot a tejjel és a cukorral megfőzzük, amikor kihűlt, robotgéppel belekeverjük a margarint. A krémet a két lap közé kenjük.


2015. augusztus 8., szombat

Botika csokoládés vonat tortája

Ezúttal a kisfiam szülinapját ünnepeljük. Hihetetlen, hogy már három gyertyát fúj el a tortáján, és én már harmadszor készülök meglepni őt egy finom szülinapi tortával. Ezúttal kemény fába vágtam a fejszémet, merhogy ismét forróság van és minden folyik, meg olvad, semmi nem akart olyan lenni, mint amilyennek kellene, de végül sikerült...megérte....



Hozzávalók:

A tésztához:
10 dkg margarin
15 dkg cukor
6 tojás
50 dkg gesztenyemassza
5 dkg liszt
10 dkg darált mandula
1 tk sütőpor


A töltelékhez:


100 g étcsokoládé
6 tojás
150 g cukor
200 g vaj ( nem margarin)
1 zacskó vaniliás cukor

A díszítéshez:

Roletti rakománynak
Csokigolyó rakománynak
Mini vaniliás karika a kerekekhez
Ostyalap az ablakokhoz
Sárga pez cukorka a lámpáknak

Elkészítése:

A tésztához keverjük habosra a margarint a cukorral, majd a tojásokkal. Hozzáadjuk a gesztenyemasszát is, és krémesre keverjük. Végül belekeverjük a sütőporos mandulás lisztkeveréket. Sütőpapírral bélelt 37x22 cm-s tepsibe öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben kb 40 percig sütjük.



Elkészítjük a krémet. A reszelt csokit, tojásokat és a cukrot jól összekeverjük, gőz fölött besűrűsítjük állandó kevergetés mellett. Megvárjuk, amíg kihűl, néha keverünk rajta egyet-kettőt. Ha kihűlt, hozzáadjuk a vajat, és robotgéppel habosra keverjük.

A tészta széleit levágjuk, majd 4 egyforma téglalapra vágjuk.


Az egymás mellett lévőt egymás tetejére tesszük. Az elsőből lesz a mozdony, a második a vagon. A vagon felső tésztájának közepét kivágjuk úgy, hogy kb 1,5 cm szegély maradjon. A közepe lesz a mozdony vezetőfülkéje. Két levágott szél darabot összeillesztünk, ez lesz a kémény.


A mozdony két lapját ketté vágjuk, megtöltjük krémmel, és egymásra tesszük a lapokat, bevonjuk kívülről is krémmel, majd tálcára tesszük. A vagont is ugyanígy állítjuk össze, mielőtt a tálcára tennénk, a mozdony mögé egy roletti darabot teszünk, ezzel kötjük össze a mozdonyt a vagonnal. A vezető fülkét is kettévágjuk, megtöltjük, bevonjuk és a hejére illesztjük. Ugyanígy a kéményt is.

Nem maradt más hátra, mint a kerekek, a lámpa, az ablakok....no meg persze a rakomány....a "szén" és a "gerendák"... :-) 



2015. augusztus 7., péntek

Gesztenyés-mandulás piskóta

.....ami igazából nem is piskóta, viszont kiváló tésztája lehet formatorták tésztájának, mert nagyszerűen formázható. A másik dolog pedig, ami szintén nem mellékes, hogy fantasztikusan finom, akár egymagában is megállja a helyét. Ahogy kisült és levágtam a széleit, a gyerekek úgy rápörögtek, hogy menekítenem kellett...:-) 

Hozzávalók:

A tésztához:
10 dkg margarin
15 dkg cukor
6 tojás
50 dkg gesztenyemassza
5 dkg liszt
10 dkg darált mandula
1 tk sütőpor

Elkészítése

A margarint a cukorral, majd a tojásokkal habosra keverjük. Hozzáadjuk a gesztenyemasszát is, és krémesre keverjük. Végül belekeverjük a sütőporos, darált mandulás lisztkeveréket. Sütőpapírral bélelt 37x22 cm-s tepsibe öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben kb 40 percig sütjük.



2015. július 18., szombat

Sárgabarackos sajttorta

Megint eltelt egy év....pici lányom nyolc éves lett. Az idén az volt a kívánsága, hogy csokitortát süssek....már ki is találtam, hogy milyen legyen, aztán újragondoltuk a történetet, miután megint nagyon nagy hőséget jósoltak. A nagy melegben senki nem eszi a töményebb sütiket,  így egy könnyűbb tortát álmodtam meg a picilánynak.
Idén sem volt egyszerű dolgom, mert kb dupla adag zselatin fixxel tudott csak megkötni aminek meg kellett a nagy meleg miatt.



Hozzávalók:

A tésztához:

2 tojás
8 dkg cukor
6 dkg liszt
2 dkg kakaópor
1 kk sütőpor
2 ek olaj
2 ek víz

Ez a mennyiség egy 24 cm átmérőjű kapcsos tortaforma egy lapja. Kettőt sütünk belőle.

A sajtkrémhez:

40 dkg natúr sajtkrém
2 dl tejszín
15 dkg cukor
2 marék csokiforgács
2 cs.zselatin fix

A barackos krémhez:


50 dkg felkockázott sárgabarack
1 cs.vaniliás pudingpor
0,5 dl víz
15 dkg cukor
2 dkg vaj

A bevonáságoz:

20 dkg sajtkrém
10 dkg cukor
Fél cs. zselatin fix

A díszítéshez:

3 cs. Bonbonetti
2 m selyemszalag
3 szem sárgabarack
Csokiforgács

Elkészítése:

A barackos zselét készítjük el először. A felkockázott barackot egy serpenyőbe tesszük, ráöntjük a vizet, majd a pudingport és alacsony lángon sűrűre főzzük. Amikor kezd sűrűsödni, hozzáadjuk a cukrot is. Lekapcsoljuk a gázt alatta és belekeverjük a vajat. Lehűtjük.



Elkészítjük a két tortalapot. Robotgéppel habosra keverjük a cukrot és az egész tojásokat. A tál szélénél belecsurgatom az olajat, és a vizet, majd óvatosan belekeverjük a sütőporral és a kakaóporral elkevert lisztet.Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 180 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük. A második lapot ugyanígy készítjük el. Amikor kihűlt a tészta, lehúzhatjuk róla a sütőpapírt.

Végül jöhet a sajtkrémsajtkrém. A Lidlben kapható 1 kg-s kiszerelésben vödrös natúr sajtkrém, azt használtam. A sajtot a cukorral elekeverjük, hozzáadjuk a csokiforgácsot, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert tejszínhabot. 2 csomag zselatin fixxel sűrűsítjük.

A tortalapokat kettévágjuk. A sajtkrémet 2 részre osztjuk. Az egyik részét az első tortalapra kenjük, rátesszük a másodikat, amire a barackzselé kerül. Erre jön a harmadik lap, amire ismét mascarponés krém jön.Erre tesszük az utolsó tortalapot.



 A torta bevonásához összekeverjük a sajtot a cukorral és a zselatin fixxel, és amint megdermedt, körbekenjük vele a tortát. A szélére csak annyi kell, hogy rátapadjon a bonbonetti amivel körbekerítjük. A tetejét sárgabarack szeletekkel és csokiforgáccsal díszítjük.


2015. július 12., vasárnap

Lúdláb

Gyerekkoromban a párizsicsúcs volt a kedvenc sütim. Mindig azt kértem a cukiban és anyuék sosem értették, hogy miért szeretem ennyire ezt a tömény süteményt? Igazából én sem, egész egyszerűen csak szerettem és szeretem a mai napig is és minden olyan sütit, ami párizsi krémmel van. Köztük a lúdláb is.

Az elkészítése kicsit macerás, így viszonylag ritkán kerül az étlapra, egyszerűbb megvenni, mint megsütni, de a házi azért mégiscsak más....:-) 

Hozzávalók:

A piskótához:

4 tojás
4 ek cukor
3 ek liszt
1 ek holland kakaó
1/2 cs.sütőpor

A párizsi krémhez:

2 dl tejszín
20 dkg cukor
25 dkg vaj (nem margarin)
10 dkg kakaópor

A krémbe:

10 dkg magozott meggy

A tetejére:

10 dkg étcsoki
50 ml olaj

Elkészítése:

Először a párizsi krémet készítjük, mert azt hűteni kell. A cukrot a tejszínnel felforraljuk, és 7-8 percig főzzük. Beletesszük a vajat és erős lángon további 5 percig főzzük. Közben a vaj is beleolvad. Levesszük a tűzről és belekeverjük az átszitált kakaóport.  Hűtőbe tesszük. Amikor kihűlt és megdermedt, robotgéppel felhabosítjuk.

Elkészítjük a piskótát. A tojást a cukorral habosra keverjük, majd óvatosan belekeverjük a sütőporral és a kakaóval elkevert lisztet.
Sütőpapírral bélelt közepes méretű tepsibe öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.

A már teljesen kihűlt piskótalapra vékony rétegben rákenjük a krém egy részét, majd egyenletesen eloszlatjuk rajta a meggyet. Majd rákenjük a maradék krémet.

Hűtőbe tesszük, amíg elkészül a csokimáz. Gőz fölött felolvasztjuk az olajjal a csokit, és egyenletesen elkenjük a krém tetején. Visszatesszük a hűtőbe pár órára, utána szeletelhető.


2015. július 11., szombat

Diétás vaniliás krémtúró


Mint azt már korábban említettem, ez gyebrekkorom nagy kedvence. Mivel még mindig nem adtam fel fogyókúrámat, így most elkészítettem ennek cukormentes változatát. Azon túl, hogy gyümölcscukorral készítettem, annyit változtattam rajta, hogy egy kevés citromhéjat reszeltem bele. Ez nekem hiányzott a múltkoriból, így  valahogy most jobban ízlett.

Hozzávalók:


2 tojás sárgája
8 dkg gyümölcscukor (fruktóz)
1 csapott ek vaniliás pudingpor (főzős)
Kevés reszelt citromhéj
2 dl tej
25 dkg túró
Vanilirúd kikapart belseje vagy vanilia aroma

Elkészítése:

A tojások sárgáját a fruktózzal egy kicsit felhabosítjuk, majd hozzáadjuk a pudingport és egy löttyintésnyi tejet, valamint a reszelt citromhéjat. A maradék tejet a vaniliával felforraljuk. Amikor forr, hozzáöntjük a pudingos masszát, és folyamatos kevergetés mellett addig főzzük, amíg sűrű állaga nem lesz. Lehűtjük, majd a már kihűlt masszába keverjük az áttört túrót, végül botmixerrel pépesítjük.



2015. július 4., szombat

Szilvás-mascarponés pohárkrém gyümölcscukorral

A legnagyobb kánikula elején járunk, kinek van kedve ilyenkor még jobban fűteni az amúgy sem hűvös lakást a sütő bekapcsolásával?...nekem sincs, viszont édesség az hiányzik ha nincs, így ma egy könnyű pohárkrém mellett döntöttem.

Hozzávalók:

23 dkg szilva
2 ek fruktóz
1 ek főzős vaniliás pudingpor
Fahéj
Őrölt szegfűszeg
Rum aroma
Csipetnyi őrölt gyömbér
25 dkg mascarpone
2 pohár görög joghurt (sztracsatellás)
2 dl habtejszín+2 ek fruktóz

Elkészítése:

A szilvát felkockázzuk, nyeles serpenyőbe öntjük, megszórjuk ízlés szerint fahéjjal, őrölt szegfűszeggel, rum aromát locsolunk rá, illetve egy csipet őrölt gyömbért. Ezzel óvatosan bánjunk, mert intenzív fűszer. Rászórjuk a pudingpost és állandó keverés mellett közepes lángon addig főzzük, amíg sűrűsödni kezd. Lehűtjük.

Közben a mascarponét a joghurttal elkeverjük, a tejszínt habosra verjük és hozzáadjuk a 2 evőkanál fruktózt, maja óvatosan a joghurtos masszához keverjük.

Poharakba kanalazzuk felváltva a szilvás zselével. 5 adag lett ebből a mennyiségből, 4 pohár+1 bébitányér biztonsági okokból, hogy a család legkisebb tagja se maradjon ki a finomságból...;-) 


2015. június 15., hétfő

Vaniliás krémtúró házilag

Gyerekkorom egyik nagy kedvence a vaniliás krémtúró, és a gyerekeim is nagyon szeretik, így aztán nem volt kérdéses, hogy elkészítem-e, amikor rátaláltam a neten. Az eredeti recept innen. Ezúton is köszönet érte!:-) 

Villámgyorsan elkészíthető, sütőt nem kell hozzá kapcsolni, ami ebben a nagy melegben nem elhanyagolható érv, nagyon finom, jah és diétás verzióban is elkészíthető. Mivel még mindig kitartóan fogyórúrázom, így hamarosan el is készítem és természetesen be is mutatom majd.:-)  De addig is itt az eredeti....



Hozzávalók:

2 tojás sárgája
8 dkg cukor
1 csapott ek vaniliás pudingpor (főzős)
2 dl tej
25 dkg túró
1 cs. burbon vaniliás cukor

Elkészítése:

A tojások sárgáját a cukorral egy kicsit felhabosítjuk, majd hozzáadjuk a pudingport és egy löttyintésnyi tejet. A maradék tejet a vaniliás cukorral felforraljuk. Amikor forr, hozzáöntjük a pudingos masszát, és folyamatos kevergetés mellett addig főzzük, amíg sűrű állaga nem lesz. Lehűtjük, majd a már kihűlt masszába keverjük az áttört túrót, végül botmixerrel pépesítjük.


2015. június 14., vasárnap

Jeges kávé

Ismét egy kis kitérőt teszek a sütögetésből,hiszen itt a kánikula....hoztam egy finom jeges kávét, ami a forró nyári napok elengedhetetlen kelléke! Kinek ne esne jól a nagy melegben egy hűsítő finomság?



Hozzávalók:

4 adag présszókávé
1 pohár hideg tej
Cukor/édesítőszer ízlés szerint

Elkészítése:

A lefőzött presszókávét jégkockatartóba öntjük.



Megvárjuk, hogy lehűljön annyira, hogy hűthető legyen. Ekkor fagyasztóba tesszük.
Amikor megdermedt, elkészítjük a jegeskávét. Egy pohár tejet íz!és szerinti mennyiségben édesítünk cukorral, vagy édesítőszerrel. Hozzáadunk annyi "jégkockába zárt kávét", amilyen erősre szeretnénk a frissítőt. Én 4-et használtam fel 3 dl tejhez.

2015. június 13., szombat

Parasztcipó tönkölyliszttel

Idejét nem tudom, mikor sütöttem utoljára kenyeret, már nagyon hiányzott, de fogyókúra szempontjából nem túl előnyös ...Néha azért lehet kivételt tenni...mint például ma.:-) 

Ismét az egyszerűbb oldaláról közelítettem a sütéshez, hiszen hirtelen ötlet volt, így se öregtésztám, se kovászom nem volt, maradtam hát a jól bevált bajor parasztkenyér lisztkeveréknél...



Hozzávalók:

50 dkg bajor parasztkenyér lisztkeverék
10 dkg tönkölyliszt
350 ml víz

Elkészítése:

A liszteket összekeverjük, majd felöntjük a langyos vízzel. Simára dolgozzuk a tésztát. 10 percet konyhapulton pihentetjük, majd ismét alaposan átdagasztjuk. Cipót formázunk belőle.

Kelesztőkosárban, vagy annak híján egy konyharuhával bélelt tálban kelesztjük kb egy órát.

A sütő aljába tesszük a samot téglát, majd 250 fokra melegítjük a sütőt. Amíg felfűt, a megkelt kenyeret alaposan lisztezett deszkára borítjuk. Bevágjuk szikével.

Ha a sütő felfűtött, bepermetezzük vízzel, majd a deszkáról a kőre csúsztatjuk a kenyeret.

10 percet sütjük 250 fokon, majd visszavesszük a hőmérsékletet 200 fokra és további 50 percet sütjük.

Sütőből kivéve lepermetezzük a kenyeret, rácsra tesszük.





2015. június 7., vasárnap

Meggyes túrótorta liszt és cukor nélkül

Mivel még mindig kitartóan fogyókúrázom, így viszonylag ritkán sütök mostanság. Az édességet viszont nagyon szeretem....sajnos....így olyan finomságokat keresek, ami kevésbé hízlalós...már, ha van ilyen...😀

A neten keresgélve találtam rá egy receptre ITT és ezt variáltam át csöppet. Természetesen cukorral és más gyümölccsel is elkészíthető, a meggyszezonra tekintettel én most ezt tettem bele.



Hozzávalók:

50 dkg túró
4 tojás
18 dkg fruktóz
225 ml Hulala
1 cs. vaniliás pudingpor
Csipet só
4 ek búzadara
1 tk vanilia aroma
Fél citrom reszelt hélya
30 dkg magozott meggy+2 ek fruktóz+1 tk rum aroma+1 tk fahéj

Elkészítése:
A magozott meggyet megszórjuk a cukorral,fahéjjal és a rum aromával, összekeverjük, és így hagyjuk állni, amíg a tortát elkészítjük.

A robotgép üstjébe beleütjük a tojásokat és a túróval együtt kb öt percig keverjük. Ezután hozzáadva a fruktózt és a tejszínt további 5 percig keverjük. Közben a többi hozzávalót egy tálban összekeverjük,majd a masszához adjuk és csomómentesre keverjük.

Vajazott lisztezett közepes tortaformába öntjük, rászórjuk a meggyet és 170 fokra előmelegített sütőben kb egy órát sütjük. Akkor jó, ha a közepe már nem hibbog. Célszerű félidőnél sütőpapírral letakarni, mert a fruktózos sütik szeretnek megégni.


2015. május 30., szombat

Sokmagvas svéd ropogós kenyér

Már egy ideje szemezgettem ezzel a recepttel  Mókuslekvár oldalán, ma végre eljutottam a kivitelezésig. Azt hittem minden hozzávaló van itthon, de tévedtem, így apróbb módosítással sütöttem meg. 1 dl napraforgómag helyett kb 20 ml-vel kellett gazdálkodnom, amit kipótoltam 80 ml darálatlan mákkal. Illetve saját ízlés szerint fűszerezem némi borssal és fokhagyma granulátummal.



Hozzávalók:

125 g teljes kiőrlésű rozsliszt
100 g tönkölybúza liszt
45 g zabpehely
1 dl lenmag
1 dl szezámmag
20 ml napraforgómag
80 ml darálatlan mák
1,5 tk só
1,t tk fokhagyma granulátum
1 tk őrölt fekete bors
1  dl olaj
2 dl víz

Elkészítése:

A száraz hozzávalókat egy műanyag tálban összekeverjük. Hozzáadjuk az olajat és a vizet, összekeverjük, majd 30 percet pihentetjük.

Két gombócot gyúrunk belőle. A gombócot sütőpapírra tesszük. A sütőpapír széleit visszahajtjuk, ráteszünk egy másik sütőpapírt és a két sütőpapír között kisodorjuk. Így, hogy a széleit visszahajtogattuk, nem lesz cakkos a kenyerünk széle.

25x25-ös négyzetet sodrunk belőle. A felső sütőpapírt levesszük róla, és derelyevágóval 5x5-ös négyzetekre vágjuk. Sütőpapírral együtt ráhúzzuk egy tepsire, majd 170 fokos sütőben 30 perc alatt megsütjük. A másik gombócot ugyanígy készítjük el.

Amikor kihűlt, jól záródó műanyag dobozba tesszük. Bár őszintén szólva az első tepsinek nem volt ideje kihűlni, melegében nekiestünk, és elpusztítottuk.

Közben azért készítettem pár fázisfotót:







2015. május 17., vasárnap

Pilóta keksz házilag

Nagyon régóta készülrem már pilóta keksz sütésre, de valahogy mindig elmaradt. Bár, őszintén szólva most a nagy fogyókúrám közepette kissé nehezen álltam neki, attól féltem, kísértésbe esem, de megálltam...egy hős vagyok.

Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nem hétvégi süteménynek sütöttem, hanem a pici fiam névnapi sütinek viszi majd hétfőn a bölcsibe. 

Sokféle pilóta keksz recept van a neten, nehéz volt kiválasztani, melyiket próbáljam ki, mindegyikben találtam valami jót, végül erre esett a választáson. Ezúton is köszönöm.

Az itt leírt adag másfélszeresét készítettem el, amiből 38 db keksz lett.




Hozzávalók:


A tésztához:

35 dkg liszt
5 dkg kukorica liszt
25 dkg margarin
15 dkg cukor
1 cs.vaniliás cukor
1 tk.vanilia aroma
Csipet só
2 tojás sárgája
1,5 ek kakaópor

A krémhez:

10 dkg étcsoki
15 dkg vaj
4 ek cukor
1 dl tejszín
1 tk rum aroma

Elkészítése:

A krémet készítjük el először. Az összes hozzávalót nyeles serpenyőbe tesszükbele  a
vízgőz fölött egyneművé olvasztjuk. Félretesszük hűlni.

A liszteket összekeverjük, majd belemorzsoljuk a margarint, és mehet bele a kakaópor kivételével az összes alapanyag. 

Összeállítjuk a tésztát, majd két részre osztjuk. Az egyikbe beledolgozzuk a kakaóport. Mindkét gombócot fél órára hűtőbe tesszük.

A krémet közben néha megkeverjük, ha már langyos és kezd sűrűsödni, az is mehet a hűtőbe.

A tésztát lisztezett gyúródeszkán kb 4 mm vastagságúra sodorjuk, pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk. Sütipecséttel mintát is nyomhatunk bele, majd sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk. 180 fokra előmelegített sütőben 10 percet sütjük.

Ha kihűlt és a krém is kenhető állagúra sűrűsödött, egy csokis és egy vaniliás kekszet kb egy teáskanálnyi krémmel összeragasztunk.

Érdemes egy nappal korábban elkészíteni, hogy a krém megpuhítsa a kekszet.