2013. szeptember 11., szerda

Egy kis személyes

Közeleg Dorka lányom 6. szülinapja, így egyre többet töröm a fejem azon, hogy idén milyen különleges tortával lepjem meg...?

Kis élete első három tortáját még cukrászdából rendeltem, amik külsőre kifogástalannak tűntek, de az ízével voltak problémáim...aztán úgy döntöttem, hogy lehet, hogy külsőre nem tudok olyan csodaszép hibátlan tortákkal előrukkolni, de az ízével nem lesz gond, az biztos...

Így történt hát, hogy a negyedik szülinapjára fagyi alakú tortát sütöttem 3 gombóccal, aminek az egyik gombóca meggyes, a második málnás, a harmadik barackos volt, a tölcsére pedig citrom krémes. Külsejét pedig saját kézzel gyártott fondant-nal fedtem be.



Akkora sikere volt, hogy nem túlzok, ha azt mondom, hogy 5 azaz öt perc alatt elfogyott, volt olyan ízű része, amit meg sem tudtam kóstolni.

Ezen a sikeren felbuzdulva az ötéves tortát is magam készítettem, kicsi Lelkem kitalálta, hogy zsúrt szeretne, így a sok gyerekre való tekintettel 3 emeletes kaptár tortát kapott, könnyű citromos krémmel, a felső "emelet" pedig keksztekercses volt.



Az a fajta ember vagyok, aki mindig felül akarja múlni önmagàt, ez esetben ez főleg így van, már kezd körvonalazódni egyfajta koncepció a fejemben, de erről egyelőre annyit árulnék el, hogy eper ízű lesz, egyrészt mert imádja az epret, másrész Eperkét, mint mesehőst, harmadrészt ez volt az óvodai jele...:-)

A többit jövő héten, de akkor már a kész remekművel együtt...:-)

Azt hiszem idén sem maradtam szégyenben...íme a hatodik:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése